HAJDÚ Közmű Kft,

1031.BUDAPEST ÁLDOMÁS U 20.

header_2.jpg

- Milyen furcsa is az élet. –

- Itt lovagolunk békésen egymás mellett. –

- Akár még jó barátok is lehetnénk, de mind a ketten tudjuk ez lehetetlen. –

- A sorsunkat, az egész életünket nem mi irányítjuk. –

- A megszületésünk pillanatától kezdve mindig mások mondták meg mit kell tennünk. –

- Mi a helyes és mi a helytelen. –

- Soha nem dönthetünk saját akaratunkból. –

- A tetteinknek mindig a népeink akaratát kell tükröznie. –

- A sors kegyetlen játéka miatt mi csak ellenségek lehetünk. –

- A mögötted álló Római birodalom erős és hatalmas. –

- Az Én családom és a Hun birodalom még erősebb és hatalmasabb. –

- És mégis mint ellenségemnek azt kell mondanom a nővérem, kedvel téged Flavius. –

- Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte a végén Bulda. Az elhangzottak alatt csendben és figyelmesen hallgató Aétius meglepődött. A Hun herceg most szólította először az általa kedvesebbnek ítélt nemzetség nevén. Az ésszerűségnek engedve kitért volna a válaszadás elől, de az érzelmei mást súgtak.

- Amikor Róma ideküldött nem tudtam mi vár rám. –

- A Te és a testvéreid szeretete kedvessége nagyon jól esett. –

- A figyelmességetek irányomban jó érzéssel töltött el. –

- A nővéred kitüntető magatartása jósága, amit felém irányit csodálatos érzés. –

- A Róma és a Hunok közti szerződés alapján az életem a családod kezében van. –

- A szerződésnek nincs ilyen passzusa, de mégis azt mondom. -

- A Te és a családod védelmében bármikor kész vagyok az életemet feláldozni. –

- Akkor ott az éjjel Revaval. - idáig jutott Aétius amikor Bulda a szavába vágott.

- Ne. –

- Azt ne. –

- Hagyjuk. –

A herceg szavai után mind a ketten elhallgattak és csendben lovagoltak tovább. A lassú lovaglást egész álló nap folytathatták volna, de végül is vadászni jöttek, így amikor mind a ketten megpillantották a tőlük jobbra álló szarvast vágtatni kezdtek. A felriadt állat gyors iramban menekült előlük. Az eszeveszett vágta közben Aétius elővette a Hun íjat és nyílvesszőt is bele téve felhúzta azt. A mind a két kezét igénybe vevő felhúzott íj akadályozta a lovaglásban. A lova irányítás nélkül száguldott az egyre jobban fáradó szarvas után. A szarvas hol jobbra, hol balra kitért és irányt változtatott. Aétius Buldától kissé lemaradva célba vette az állatot. A nyílvessző, amit kilőtt egy fa törzsébe vágódott. A menet közbeni ismételt lövésre való felkészülés jó sok időbe került. A nyílvesszőt alig bírta kihúzni a tartójából. Az üldözés folytatódott, de most már a távolság közte és a herceg között egyre nőtt. A felsőtestét a lova nyakához érintve és a fejét oldalra fordítva néha előre pillantva száguldott előre. Az egyik ilyen előre pillantásnál azt látta, hogy Bulda lova egy kidőlt keresztben fekvő fa átugrása közben bukfencezik a levegőben és hatalmasat esik. A herceg messze repül a lovától és elterül a földön. Az eléje táruló látvány azonnali cselekvésre kényszerítette. Az íjat és a nyílvesszőt a balkezébe fogta úgy, hogy lehetőleg mind a két kezét tudja használni. A ló, aminek a kantárszárát két kezével, teljes erővel húzta alig bírt megállni az előtte keresztben fekvő kidőlt fa előtt. A földre való huppanás után körbenézett, de amit látott nem volt igazán megnyugtató. A herceg lova feltápászkodott és lassan elügetett. A kidőlt fa túloldalán nem messze Bulda feküdt a földön mozdulatlanul furcsa helyzetben. A fát megkerülve, sietve a földön fekvőhöz lépet és fölé hajolt. A mozdulatlan test semmilyen életjelet nem adott. Az íjat, amit még mindig a kezében szorongatott a nyílvesszővel együtt letette maga mellé és letérdelve az alélt testet maga felé fordította. A hátára fordított herceg arcához egészen közel hajolva próbálta megállapítani lélegzik e még. A fejében kavargó gondolatok teljesen megbénították. A látvány alapján messziről bár ki arra gondolhatna, hogy Ő bántalmazta a földön fekvő Buldát. A barbár katona fölé hajoló római légiós látványának képe a világ minden táján csak egyet jelenthetett. Az esetleg most érkező Hunok nem hinnék el mi történt. A herceg családja soha nem bocsájtaná meg az örökös elvesztését. A sors különös játéka ez, hiszen nem is olyan régen Reva most meg Bulda révén próbálja Őt kilátástalan helyzetbe sodorni. A bénító gondolatokat elhessegetve megpróbált logikusan gondolkodni. Az első gondolat miszerint vízzel kellene Bulda arcát meglocsolni, és esetleg ha lehet megitatni jónak látszott. A mozdulat, amellyel az övéhez nyúlt teljesen feleslegesnek bizonyult, hiszen azon nem volt bőrtömlő. A szemével a lovát kereste, de az ugyan úgy, mint Bulda lova eltűnt. A szerencsének köszönhetően a herceg övén talált egy kicsi bőrtömlőt, de ebben víz helyet bor volt. A kevéske bort, amit a kezébe öntött megpróbálta Bulda arcára fröcskölni. A mozdulatlan test nem reagált az élesztési kísérlet ezen, módjára. A boros kezével az előtte fekvő arcát kezdte paskolgatni. A herceg alig halhatóan felnyögött. A sóhaj ami Aétius ajkait elhagyta mindent elárult. Az öröme nem tartott, sokáig mert Buldát vizsgálva furcsa dolgot vett észre. A jobb lába furcsán viszonyult a testéhez valószínű kificamodott vagy eltört. Az eléje táruló látvány alapján tudta Bulda nem lesz képes lábra állni és gyalogolni. Az Ő orvosi ismeretei a nullával voltak egyenlők. A gyakorlati kiképzés alapján tudta hordágyat kell készítenie és abban kell a sérültet szállítani. A sebesült eközben többször hangosan felnyögött. Aétius most Bulda fölé hajolt és Hun nyelven kérdezte.

- Jól vagy uram? – a válasz elég halk volt, de érthető.

- Nem tudom. –

- Ne mozdulj. –mondta Aétius aztán folytatta.

- Maradj nyugton. –

- Megsérültél. -

- A jobb lábad kificamodott vagy eltört. –

- Megpróbálok egy hordágyat készíteni neked. –

- A lovaink elszöktek. –

- A boros tömlőd ott van, melletted próbálj meg inni belőle. –

A Rómaiak pugioja elég durva volt, de elég szívós és éles ahhoz, hogy dolgozni lehessen vele. A kidőlt fa levágott gallyaiból és háncsból összeeszkábált alkalmatosság, amelynek készítéséhez még a lacernaját is felhasználta nem volt éppen mestermű, de úgy látszót a célnak megfelel. A herceg mellé a földre letett alkalmatosságra egyszerűen rágörgette a sérültet úgy, hogy igyekezett a jobb lábát kímélni. A sebesült a művelet alatt többször fájdalmasan felnyögött, de végül sikerült a hordágyon elhelyezkednie. A még náluk maradt íjat, nyílvesszőt és a bőrtömlőt Bulda kezébe tette. A nap mindeközben már régen túljutott a delelőn. Aétiusnak fogalma nem volt arról, hogy hol vannak és hová tartanak. A hordágy két végét a hátra nyújtott kezeivel felemelve lassan elindult és közben hátra szólt.

- Merre kell mennem Bulda? –

- A találkozó a kagánok völgyében van. –

- A többiek ott várnak majd ránk. –

- A völgy észak-kelet irányban fekszik, de innen még nagyon messze van. – válaszolta a kérdezett. A tempó, amivel próbáltak előre jutni siralmasan lassúnak bizonyult. A kézzel húzott szállító eszköz hátsó két vége a földön minden mélyedésbe apró lyukba belehuppant és ilyenkor Bulda fájdalmasan felnyögött. A nap a számára kijelölt úton nagyon gyorsan haladt előre mit sem törődve az egyre jobban fáradó Aétiusszal. A döntést nem lehetett sokáig halogatni. A napnyugta rövid időn belül bekövetkezik. A kérdés egészen világosnak látszott. A tovább haladás, de inkább vánszorgás vagy a megállás között kellett választania. A teljesen egyértelműnek és logikusnak látszó megállást választotta. A kockázatos, fárasztó továbbhaladásról és egy esetleges vak sötétben történő szálláskeresésről lemondott. A becslése szerint az eddig megtett út hossza néhány milium lehetett. Az idáig megtett út rövidségének ténye és a Hun herceg állapota teljesen lehangolta. A megállásukat követően éjszakai szálláshely keresésébe fogott. A keresés közben kezdte érezni mennyire fáradt is valójában. A jobbra lévő egészen enyhe kis domb aljában lévő mélyedés és benne a pár bokor alkalmasnak tűnt minden szempontból. A hordágyat a benne fekvő Buldaval igyekezett úgy elhelyezni a bokrok között, hogy azt semelyik irányból ne lehessen látni. A tűzgyújtásnak semmi értelmét nem látta, sőt veszélyesnek gondolta. A tűzgyújtási eszközök hiánya, amelyek minden légiós alap felszerelése nem jelentett gondot. A légió minden helyzetre kínált megoldást. Az élelem és innivaló nem léte komoly fejtörést okozott. A kevéske bor, ami még maradt mind Buldanak kell. A kiképzés alatt sokszor napokig nem ettek, de az ívás egészen más két-három nap és vége. A herceg lábával is csinálnia kellene, valamit nem maradhat így. Az általa biztonságosnak ítélt elhelyezkedés után elindult felderítő útra. Az út nem tartott sokáig senkit és semmit nem talált. A fák és bokrok ebben az évszakban semmilyen terméssel nem szolgáltak. A remény miszerint talál egy kis patakot esetleg vízmosást vagy egy forrást elrepült. A sötétség roham, léptekkel közeledett és fedte be a tájat. A visszaérkezése után leült a hordágy mellé a földre és hallgatott. A tájra települő néma csendet Bulda szavai törték ketté.

- Találtál valamit? –kérdezte.

- Semmit. –válaszolta Aétius és közben egy nagyot sóhajtott.

- A gyógyítást ti Rómaiak orvosokra bízzátok. –kezdte Bulda.

- Az eredmény vagy jó, vagy nem. –

- A mi táltosaink sokkal többet tudnak a ti orvosaitoknál. –

- Sajnos sem orvos sem táltos nincs itt. –

- Neked kell a lábam helyre tenned. –

- Még akkor is, ha az el van törve. –

- Képes leszel rá? –kérdezte és elhallgatott.

- Nem tudom. –

- Még soha ilyet nem csináltam. –válaszolta Aétius aztán folytatta.

- Korán reggel első dolgom lesz, hogy megnézzem a lábad. –

- De nem ígérek semmit. –

- Most viszont idd meg a maradék bort és próbálj aludni. –mondta elég határozottan.

- Nem. –

- Neked is innod kell egy keveset, hiszen egész nap nem ittál semmit. –mondta a herceg és Aétius felé nyújtottam a bőrtömlőt. A jótékony sötétség leple alatt nem láthatta, hogy Aétius csak éppen belenyal a szája elé tartott tömlőbe és azonnal visszaadja azt. Bulda megitta az összes maradék bort és elnyúlt az ágyául szolgáló furcsa alkalmatosságon. A kényelmes fekvőhelyek hiánya egyikkőjüknek sem jelentett gondot, hiszen mind a ketten a puszta földön való alváshoz voltak szokva. A római légió rendkívüli esetben a jeges havas fagyott földön éjszakázott sátrak nélkül. A közelegő éjszaka nem ígérkezett probléma nélkülinek. A rövid alvásukat hajnaltájt Bulda ismétlődő szavai szakították félbe. Az Emőke nevű lány, akit szólítgatott és hívott megállás nélkül számára ismeretlen volt. A jobb kezét Bulda homlokára tette és érezte annak forróságát és egész testének remegését. A tehetetlenség érzése, amit érzett arra késztette, hogy felkeljen és tegyen valamit. A domboldal aljában a pugiojával elkezdet egy lyukat ásni. A munka igen keserves és eredménytelen volt, alig haladt lefelé. A rómaiak a pugiot gyilkolásra és nem árokásásra találták ki. A feltehetően félórai ásás után már könyékig betudott, az üregbe nyúlni, de a várt eredmény elmaradt. A keze csak nedves földet érzett. A víz, ami után kutatott sehol nem volt fellelhető. A kezével kikapart hideg nedves földet szorította Bulda homlokára. A nedves föld vagy valami más hatására a herceg elhallgatott és lenyugodott már nem reszketett. A napfelkeltéig nagyon sokszor cserélte a nem mindennapi borogatást a sebesült homlokán. A felkelő nap mind a kettőjüket ébren találta. A könyökére támaszkodó Bulda hol Aétiusra hol a lábára tekintett, de nem szolalt meg. A csendes szótlan várakozás alatt mind a ketten sejtették a másik mire gondol. A dolgot nem lehetett tovább halogatni ezért Aétius a herceg lábai elé térdelt és megszólalt.

- Itt egy fadarab vedd a fogaid közé. –és a kezében lévő fadarabot Bulda felé nyújtotta.

- Nagyon fog fájni. –

- A fejed fordítsd el oldalra. –

- Ne néz ide. –mondta és közben mind a két kezével megfogta a sérült jobb lábát.

A tett, amire készült nem volt egészen egyértelmű, hiszen ha a láb törött, akkor bizony lehet, hogy árt, és nem segít a sebesültön. A mozdulat, amivel próbálta a lábat helyes irányba fordítani elég határozottra sikeredet. A herceg fogai közt a fadarabbal kiguvadt szemmel és arcán nagy verejtékcseppekkel nyöszörgött. A műtét mind a kettőjüket megviselte. Aétius zihálva felállt és megkérdezte.

- Jól vagy uram? –a kérdés, amit feltett ebben a pillanatban teljesen feleslegesnek tűnt.

A fadarabot még mindig a szájában tartó Bulda csak bólintással tudott válaszolni. Az igen bólintással adott válasz után elterült a hordágyon és mozdulatlan maradt. Aétius végre a saját dolgai után nézhetett. Az enyhe és kellemes napsütéses reggel egészen nyugtató érzést sugárzott a tájra. Az éhség és szomjúság, amit érzett nem zavarta. A két vastag és egyenes ág, amit kiválasztott jónak látszott. A pugiojával levágott ágakat egyenként kezdte el megmunkálni. Az egyiknek a végét hegyesre faragta és valamivel több, mint egy passus hosszúságura vágta. A másik gallynak a végén olyan bevágást faragott, amibe be tudta illeszteni a pugioja nyelét. A nyílásba tett tört a gallyakról lehúzott hánccsal rögzítette a hosszú egyenes fatesthez. A pilumot mert hát azt akart készíteni kevesebb, mint egy passus hosszúságúra vágta. Az elkészült hajító dárdákat sokáig próbálgatta. A hastát el is hajította, de az eredménnyel nem volt teljesen megelégedve ezért azon még igazított egy keveset. A légió katonái, ha ezeket a fegyvereket látnák, biztosan a hasukat fognák a nevetéstől gondolta és ettől egészen jó kedve támadt. A döntés, ami várt rá egyébként sem adott túl sok derűre okot. A sebesült herceget itt kell hagynia és egyedül kell folytatnia az utat a kagánok völgye felé. A mai nap mindenképen oda kell, hogy érjen akármilyen messze is van az a völgy. A túlélésre csak így van esélyük. A gondot csak abban látta hogyan fogja ezt a Hunok hercegének elmondani. Az életében, mint már annyiszor most is a szerencséje jött eléje és segítette meg. A visszaérkezésekor Bulda már könyökeire támaszkodva várta és beszélni kezdett.

- Nem várhatunk tovább. –

- Minél tovább várunk annál jobban kifutunk az időből. -

- Itt kell hagynod Flavius. –

- Azonnal indulj el és hoz segítséget. –

- Itt az íj és a nyílvessző vidd magaddal szükséged lesz rá. –

- Az Én istenem vigyázzon rád testvérem. –a végét már elcsukló hangon mondta.

Az elhangzottak hallatán kicsit meglepődött, de tudta a hercegnek mindenben igaza van.

- Az íjat és a nyílvesszőt itt hagyom neked. –

- Tudom a Te kezedben ez egy fegyver. –

- Az enyémben csak egy hajlított fadarab. –

- Egyébként is Én csináltam magamnak fegyvereket. –mondta Aétius és a sebtében készült pilumot, hastát büszkén mutatta Buldának.

Az indulás előtt még utoljára megnézte a sérült lábat és Buldát úgy helyezte, hogy minden irányban lásson, de lehetőleg Őt ne lássák. A feladat nem volt egyszerű, mert még egy lombos ágat is a földbe kellet szúrnia takarás gyanánt.

A búcsú egészen rövid volt köszönt és elindult az általa helyesnek vélt irányba. A nap meleg simogató sugarai kellemesen hatottak elemben a szembe fújó enyhe szél nem igazán volt ínyére. Az út hosszúnak és fárasztónak ígérkezett ezért nem sietett igyekezett a még megmaradt erejét beosztani. A megtett körülbelüli fél stadium távolság után előre nézett és a pillanat tört része alatt reagált azonnal megállt. Az enyhén emelkedő domb tetején három lovas állt és Őt nézték. A Hunoknál eltöltött idő elég volt ahhoz, hogy megtanulja, melyik nép milyen ruhában jár. A ruha, amit viseltek sok esetben ránézésre azonosnak tűnt, de a fejfedő soha azonnal elárulta ki hová tartozik. A Hunok a tümeneknél különböző színű hosszúkás süvegeket használtak így még azt is lehetett tudni a harc közben ki melyik egységhez tartozik. A Daha, Szaka, Maszageta kedvenc színe a kék, fehér és persze a sárga a nap színe. A nap és a hold színét a Hunok és a hozzájuk tartozó testvéri összes nép kedvelte. Az általuk tartott hippodromon persze ezt Ők lovas versenynek nevezték a színes szalagok egész kavalkádja volt a lovaikra aggasztva. A dombtetőn várakozó lovasok egyike sem tartozott az általa ismert népek sorai közé. A megfordulás és visszafelé történő futás teljesen automatikusan történt, sem jobbra sem balra nem próbált menekülni. A herceggel egyvonalban való érkezése után megfordult és felvette a Római légió híres harci beállását. A harci állást, amit gyerekkora óta gyakoroltattak vele újra és újra. A jobb láb hátra a ball előre a fej egy kicsit jobbra a balkézben a scutum a jobban a pilum. A Rómaiak ennek köszönhették harci sikereiket és a vas, fegyelemnek. A scutum hiánya nélkül teljesen meztelennek sérülékenynek érezte magát. A bal kezében, amiben a scutumnak kellet volna lennie most a maga által készített hastát tartotta a végét a földre támasztva. A jobb kezében lévő alkalmi pilumot erősen szorította és felkészült annak elhajítására. A három lovas vágtatva közeledett. Az elöl lévő már majdnem elérte, amikor a mellette lévő bokor felöl meghallotta a nyílvessző mással össze nem téveszthető halk sziszegő hangját. Az első lovas hirtelen leesett a lováról és elterült a földön. A második lovas ekkor ért vele egy vonalba és a kardjával feléje sújtott. A kardcsapást a ball kezében ferde, szögben tartott hasta lefékezte, de az éles penge így is elérte a bal vállát. A jobb keze, mint mindig a gyakorlatok alatt most is saját magától lendült és dobta egyenesen a lovas felsőtestének közepébe a pilumot. A lovas által viselt bőr páncél furcsa hanggal jelezte nem képes ellenállni az erősen becsapódó fegyvernek. A lovas azonnal leesett a lováról, de úgy, hogy az egyik lába a kengyelben maradt. A feltehetőleg halott támadó lova azonnal megállt és mintha mi sem történt volna elkezdett legelészni. A harmadik lovas be sem várva a társai végzetét az első támadó földre értével egy időben jobbra fordult és elvágtatott a bokrok között. A megfutamodó támadó mit gondolhatott nem tudni nagy valószínűséggel azt, hogy még több romai légiós is lapul a bokrok között. A bokrok felöl most Bulda hangja hallatszott.

- Jól vagy Flavius? –kérdezte

- Megvagyok. –válaszolta és folytatta.

- Megnézem hátha valamelyikük él még. –

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 17
Heti: 153
Havi: 477
Össz.: 142 140

Látogatottság növelés
Oldal: Cseregyerekek
HAJDÚ Közmű Kft, - © 2008 - 2024 - kozmu-epites.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »